COGNITIVE PREDICTORS OF FITNESS TO DRIVE: CLINICAL EVALUATION IN STROKE AND OLDER ADULTS
Szabó Gábor
Operatív Orvostudományi Tagozat
Dr. Szijártó Attila
SE Rehabilitációs Klinika
2026-03-19 14:00:00
A támasztó és mozgató szervrendszer működésének fiziológiája és patológiája
Dr. Szőke György
Dr. Fazekas Gábor
Dr. Sipos Ildikó
Dr. Varjú Cecília
Dr. Kovács Tibor
Dr. Demeter Gyula
Dr. Jenei Zoltán
A gépjárművezetés a mindennapi önállóság és társadalmi integráció alapvető eszköze, ugyanakkor stroke-on átesett és időskorú személyek esetében fokozott kockázattal jár, elsősorban a kognitív funkciók sérülése miatt. Míg a fizikális alkalmasság objektíven vizsgálható, addig a kognitív teljesítmény értékelése továbbra is módszertani kihívást jelent. A vizsgálat célja az volt, hogy fejlettebb adatelemzési eljárások segítségével növelje a neuropszichológiai tesztek megbízhatóságát a vezetési alkalmasság előrejelzésében.
A kutatás a Semmelweis Egyetem Rehabilitációs Klinikáján zajlott 115 stroke-beteg részvételével. A résztvevők egységes neuropszichológiai vizsgálaton estek át, amely a feldolgozási sebességet, a végrehajtó funkciókat, a figyelmi rugalmasságot és a döntéshozatali képességeket mérte. A vizsgálatokat két héten belül valós közúti vizsga követte, amely a vezetési alkalmasság arany standardjának tekinthető. A betegek 70%-a bizonyult alkalmasnak a vezetésre.
A kutatás egyik fő eredménye a trichotomizált logisztikus regressziós modell kidolgozása volt, amely a hagyományos dichotóm („alkalmas” – „nem alkalmas”) döntés helyett bevezetett egy harmadik, „bizonytalan” kategóriát is. Ez a megközelítés csökkentette a téves döntések arányát, és biztonságosabb klinikai értelmezést tett lehetővé. A modell keresztvalidált teljesítménye 0,95-ös ROC-AUC értéket mutatott, a szenzitivitás 0,88, a specificitás 0,98 volt, az esetek 15%-a került a bizonytalan csoportba.
A vezetési teljesítmény előrejelzésében több kognitív terület együttes szerepe igazolódott. A legerősebb prediktorok a Stroop-teszt, a RLRCT-H és a Starry Night Test átlagreakcióideje voltak, amelyek a gátlási kontrollt, szabályismeretet és gyors figyelmi feldolgozást mérik – ezek a folyamatok a valós közlekedési helyzetekben is kulcsfontosságúak.
A neglekt szindróma jelenléte szignifikánsan rontotta a tesztvezetésen nyújtott teljesítményt, ugyanakkor a tünetek fennállása mellett is több beteg sikeresen teljesítette a forgalmi vizsgát. Ez arra utal, hogy a klinikai neglekt diagnózis és a vezetési teljesítmény között statisztikailag kimutatható, de nem determinisztikus kapcsolat áll fenn, amely további, utánkövetéses vizsgálatokat indokol. A klasszikus papír-ceruza tesztek (Vonalfelezés, Bells-teszt) prediktív ereje korlátozott volt, míg a dinamikus, reakcióidő-alapú Starry Night Test érzékenyen detektálta a maradványtüneteket és hozzájárult a modell prediktív erejéhez.
A kutatás gyakorlati következtetései szerint a vezetési alkalmasság megítélése nem épülhet egyetlen teszteredményre vagy merev határértékekre. A többváltozós, trichotomizált megközelítés pontosabb és biztonságosabb döntéshozatalt tesz lehetővé, és jól integrálható a klinikai gyakorlatba. Az eredmények egy egységes, többdimenziós értékelési rendszer kialakítását indokolják, amely a pszichometriai vizsgálatokat és a valós vezetési teljesítményt egyaránt figyelembe veszi.
A bemutatott módszertan alapelvei más döntéstámogató helyzetekben is alkalmazhatók, ahol a bizonytalan esetek kezelése kulcsfontosságú. Az értekezés így hozzájárul a vezetési alkalmasság objektív, neuropszichológiai alapú értékeléséhez, és olyan statisztikailag validált módszert kínál, amely támogatja a felelős döntéshozatalt és a közlekedésbiztonságot.
