A D-dimer szint és a plazma fibrinogén szint hányadosának lehetséges marker szerepe mélyvénás trombózis, tüdőembólia és szepszis kórképekben
Nagy Zsuzsanna
Health Sciences
Dr. Nagy Zoltán Zsolt
SE-ETK 138-as terem
2026-10-08 16:00:00
Clinical and comparative health sciences
Dr. Nagy Zoltán Zsolt
Dr. Gadó Klára
Dr. Lévay György
Dr. Vályi-Nagy István
Dr. Koller Ákos
Dr. Dohán Orsolya
Dr. Sebeszta Miklós
A D-dimer/fibrinogén hányados diagnosztikai értékének vizsgálata mélyvénás trombózisban, tüdőembóliában és szepszisben
Háttér és célkitűzés. A D-dimer a vénás tromboembólia diagnosztikájának fontos, nagy érzékenységű laboratóriumi markere, specificitása azonban alacsony, ezért pozitív eredménye önmagában korlátozottan értékelhető. A fibrinogénszinttel képzett D-dimer/fibrinogén hányados (DFR) alkalmazása elméletileg javíthatja a D-dimer diagnosztikai értelmezését. A disszertáció célja a DFR és a D-dimer diagnosztikai teljesítményének összehasonlítása mélyvénás trombózisban (DVT), tüdőembóliában (PE) és szepszisben, továbbá az életkor hatásának és a D-dimer/hsCRP hányados alkalmazhatóságának vizsgálata. A vizsgálat retrospektív, keresztmetszeti elrendezésű volt.
Módszerek. A 2023. január–2025. december közötti időszak adatait a Budapesti Uzsoki Utcai Kórház és a Semmelweis Egyetem Laboratóriumi Medicina Intézetének adatbázisaiból, irreverzibilisen anonimizált módon dolgoztuk fel. Az elemzésben 22 igazolt DVT-ben, 78 PE-ben és 92 szepszisben szenvedő beteg, valamint 1242 kontroll szerepelt. A D-dimert és a fibrinogént azonos reagenssel és mérőrendszerrel határoztuk meg; a fibrinogén vizsgálata Clauss-módszerrel történt. A diagnosztikai teljesítményt szenzitivitással, specificitással, PPV-vel, NPV-vel és ROC-AUC értékekkel jellemeztük, az AUC-k összehasonlítására DeLong-tesztet alkalmaztunk.
Legfontosabb eredmények. DVT-ben a kis esetszám miatt a DFR diagnosztikai értéke nem volt megbízhatóan megítélhető; a D-dimer AUC-ja 64,94%, a DFR-é 60,53% volt. PE-ben a D-dimer AUC-ja 70,4%, míg a DFR-é 72,3% volt; a DFR 0,5-ös vágóértéknél a specificitást 30,0%-ról 60,0%-ra, a PPV-t 7,6%-ról 35,5%-ra növelte, ugyanakkor a szenzitivitás 92,0%-ról 73,3%-ra csökkent. AUC-különbség szignifikáns volt. Szepszisben a D-dimer AUC-ja 77,91%, a DFR-é 77,51% volt, a különbség nem bizonyult szignifikánsnak (p=0,41); ugyanakkor a DFR 0,6-os vágóértéknél magasabb specificitást (78,5%) és PPV-t (68,5%) eredményezett, mint a D-dimer (34,0%, illetve 57,7%). A D-dimer/hsCRP hányados nem mutatott klinikailag érdemi előnyt. A 65 év alatti és a 65 év feletti trombotikus betegek DFR-mediánja szignifikánsan különbözött (0,69 vs. 2,27; p=0,011). A logisztikus regresszióban a DFR növekedése és a vizsgált trombotikus/szeptikus események között szignifikáns összefüggés mutatkozott (OR=4,104; 95% CI: 2,268–7,428; p<0,001).
Következtetés és jelentőség. Eredményeink alapján a DFR leginkább tüdőembóliában mutatott ígéretes diagnosztikai többletértéket: a D-dimerhez képest javította a specificitást és a pozitív prediktív értéket, miközben a szenzitivitás csökkent. Szepszisben a DFR elsősorban a specificitás és a PPV javulása miatt lehet hasznos, de az összesített diagnosztikai teljesítményt nem növelte. DVT-ben a kis esetszám miatt érdemi következtetés nem vonható le. A DFR alkalmazása ezért kiegészítő biomarkerként, a klinikai és képalkotó vizsgálatok támogatására lehet perspektivikus, rutinszerű klinikai alkalmazásához azonban további, nagy esetszámú, prospektív és standardizált vizsgálatok szükségesek.
