Munkahelyi pszichoszociális kockázatértékelés és a kockázatcsökkentés lehetőségei
Nistor Katalin
Mentális Egészségtudományi Tagozat
Dr. Bódizs Róbert
SE- Egészségtudományi Kar, 138-as terem
2026-11-02 14:00:00
Interdiszciplináris társadalomtudományok
Dr. Pethesné Dávid Beáta
Dr. Szócska Miklós és Dr. Stauder Adrienne
Dr. Varga Szabolcs
Dr. Kun Ágota
Dr. Vingender István
Dr. Lukács J. Ágnes
Dr. Németh Gergely Tibor
Az I–V. vizsgálatok célja a pszichoszociális kockázatok hazai, tudományosan megalapozott értékelésének és csökkentésének módszertani megalapozása volt, különös tekintettel azok beavatkozás-orientált alkalmazhatóságára és a mentális egészség hosszú távú védelmére. Az öt vizsgálat a COPSOQ II kérdőív validálását, országos referenciaértékek meghatározását, a depresszió munkahelyi prediktorainak feltárását, valamint a humán-egészségügyi és szociális ágazat szektorspecifikus kockázatelemzését célozta. (1) Az I. vizsgálat (N=527) igazolta, hogy a COPSOQ II magyar nyelvű verziója megbízható mérőeszköz (Cronbach-alfa:0,68–0,90; konvergens érvényesség: r=0,48–0,75) a munkahelyi pszichoszociális tényezők, valamint a kapcsolódó egészségi állapot- és jóllétmutatók felmérésére. (2) A III. vizsgálat (N=13 104) országos referenciaértékeket határozott meg 18 KSH-ágazatra. A ,,Stressz” skála átlagértékei 47,9 és 56,2 között szóródtak. Stressz szempontjából a legveszélyeztetettebb ágazatok a szálláshely-szolgáltatás, építőipar, kereskedelem, feldolgozóipar, személyszállítás és a humán-egészségügy. A legnagyobb ágazatközi eltérés az érzelmi megterhelés (40,3–67,6), a legkisebb a munkakör egyértelműség skáláján volt megfigyelhető (70,3–75,7). (3) A II. és V. vizsgálatok (N=1 058; 13 104) szerint a depressziós tünetegyüttes prevalenciája 25 és 30,9% között alakult. A legfontosabb kockázati tényezők a munka–magánélet konfliktus (OR=2,21–2,27), a szekálás (OR=2,92) és az érzelmi megterhelés (OR=1,33), míg a legfontosabb védő tényezők a munka értelmessége (OR=0,69–0,90), az elkötelezettség (OR=0,60–0,44) és a munkahelyi közösség (OR=0,64) volt. A legjobban illeszkedő modellek a munka–magánélet és az együttműködés–vezetés dimenziókra (R²=32–28%) épültek. (4) A IV. vizsgálat (N=13 104) igazolta, hogy az egészségügyi ágazat munkavállalói 18 pszichoszociális skálán szignifikáns eltérést mutattak a kontrollcsoporthoz viszonyítva, kiemelten az érzelmi megterhelés (M=66,7), a szerepkonfliktus (M=57,8) és a munkahelyi erőszak terén. Főbb védő tényezőnek az értelmes munkavégzés (M=74,0) és a fejlődési lehetőség (M=61,2) bizonyult. A kiégés, az alvászavar és önbecsült egészségi állapot mutatóik kedvezőtlenebbek voltak. Az eredmények megerősítik, hogy a pszichoszociális kockázatok értékelése és csökkentése nem csupán munkavédelmi kötelezettség, hanem a mentális egészség védelmét szolgáló szakpolitikai és intézményi felelősség is, amelyben a kutatás, a szervezeti gyakorlat és a társadalmi felelősségvállalás együtt teremthet fenntarthatóbb munkakörnyezetet.
